Son

2015. szeptember 14., hétfő

2.rész

JADE SZEMSZÖGE

Nem tudom mennyi ideje sírtam. Miért kellett feltűnnie? Végre sikerült túllépnem rajta erre megjelenik a legjobb barátnőm pasija személyében. Azt hallottam hogy a bejárati ajtó nyitódik. Szóval megjött.
Épp elálltam volna de meghallottam egy mély rekedtes hangot így hamar meggondoltam magamat. Csak azért álltam fel hogy kulcsra zárjam az ajtómat.
Nem tudtam semmi másra gondolni csak arra hogy az én életem egy nagy sz@r. Gondolkozás nélkül bementem a saját fürdőszobámba, elővettem a kis dobozomat amiben a borotválkozási cuccaim voltak és elővettem egy borotvát. A dobozt visszahelyeztem a helyére és a borotvából elkezdtem kiszedni a pengét. Mikor sikerült elkezdtem magam vagdosni. Csak így tudtam egy kis időre elfeledni hogy mik történnek magam körül.
Igazából Shopival a barátságunk egy átverés. Régen az iskolába annyira megalázott, megvetett és csúfolt. De változott egy idővel, de nem sokkal később újra elkezdte. Most is csak azért költöztünk össze mert mindketten ugyan ezt az albérletet néztük ki. Megállapodtunk , s mindketten ideköltöztünk. A barátságunkat csak akkor színleljük ha van körülöttünk más személy is. De mikor csak mi vagyunk alig birjuk megállni hogy ne essünk egymásnak.
Gondolataimból az ajtón a dörömbölés és kiabálás szakított ki.
-Hé...Jade nyisd ki.-mondta egy mély hang. Nem válaszoltam így folytatta az ütést.
-Nyisd ki vagy betöröm.-fenyegetett meg, és elhittem neki.
-P-p-pillanat.-dadogtam , és gyorsan lemostam a vért a kezemről, bekötöttem és nagy nehezen kinyitottam az ajtót, de úgy hogy ne lássa a kezemet.
-Igen?.-kérdeztem.
-Csak...csak aggódtam Jade.-mondta és sóhajtott egyet.
-Egy pillanatra elhittem.-nevettem fel.
-Mi bajod Jade?
-Azon kivül hogy 2 évig csak játszottál velem...semmi.-mondtam, megrántottam a vállamat és beakartam csukni az ajtót de nem tudtam mert a lábát oda tette.
-Menj el Liam.-mondtam.
-nem ameddig nem beszélünk.-mondta ki de egy hang megváltoztatta a válaszát.
-LIAM GYERE VAN EGY MEGLEPIM SZÁMODRA.-kiabálta csábosan Shopia a szobából mire Liam egy nagyot sóhajtott és elment. Bezártam a szobám ajtaját kulcsra, és az ágyamon összegömbölyödve sírtam.
-LIAM.-kiabálta Shopia.
-Hallom jól szórakoznak.-mondtam magamnak szipogva.
Gondolkoztam. ALudni akartam de a hangok megakadályoztak ebben.
De valahogy még is sikerült.

---------------------

Reggel az ajtóm püffölésére ébredtem.
-Hagyjatok a fenébe is.-morogtam és a párnát a fejemre húztam.
-Jade beszéljünk.-mondta Liam.
-MIT NEM ÉRTESZ AZON TE GYÖKÉR HOGY HAGYJ BÉKÉN?.-kiabáltam mérgesen és próbáltam vissza aludni. Az ajtó püffölését még mindig nem hagyta abba de még is sikerült elaludnom szerencsére.

3 ÓRA MÚLVA

1 órája hogy ébren vagyok. Shopiék elmentek szerencsémre így mikor elkészültem lementem reggelizni. Hallottam hogy az ajtózár kattan és láttam ahogy az ifjú gerlepár belép rajta,. Kezemet gyorsan elrejtve biccentve köszöntöttem őket.
-Képzeld barátnőm. Liam ideköltözik hozzánk.-mondta Shopia és gúnyosan rám vigyorgott. A számba lévő tea a földön landolt.
-HOGY MI?.-akadtam ki.
-Nem is örülsz?.-kérdezte Liam.
-TE GYÖKÉR HUZZ INNEN.-keltem ki magamból.
-Nem megy sehova Jade. Akinek mennie kell ha nem fogadod el hogy itt fog lakni az te vagy,-mondta Shopia.
-Igazad van.-mondtam és felálltam. Elfelejtettem idegességembe a kezemet takarni és így Liam észrevette.
-Jade mi van a kezeddel?.-kérdezte aggódóan.
-Semmi.-mondtam és felszaladtam a szobámba. A bőröndömet előszedve vittem a ruhásszekrényemhez. A ruháimat elkezdtem bedobálni a a bőröndbe de egy kéz megragadta az enyémet akadályozva ezzel a "munkámat"
-Sajnálom. Nem, akartalak kitúrni a házadból. Akinek mennie kell az ÉN vagyok.-mondta és maga felé fordított.
-Nem Liam. Maradj csak Shopiával itt. Nem kell sehova menned. Majd én elmegyek. -mondtam és folytattam a pakolást,
-De mégis hova mennél könyörgöm..-mondta Liam.
-Haza utazom Liam, haza megyek  Wolverhampton,-ba.-mondtam.
-Ne. Ne menj.-mondta szinte könyörögve(?)
-Liam hagyjuk a színjátékot. És ha megkérnélek leszeretnék fürdeni mielött míg elmegyek.-mondtam és kivettem egy pólót, egy melegítőnadrágot, fehérneműt, és egy zoknit.
-Vedd le a fáslit.-mondta, mire az én szemem elkerekedett, és az állam a padlót súrolta.
-Hogy mondod?.-kérdeztem.
-Vedd le a fáslit.-ismételte meg.
-Dehogy veszem le.-mondtam és elindultam, de a kezemet vissza rántotta és elkezdte leszedni a kötést. Mikor sikerült neki leszedni, kerek, könnyes szemekkel nézte a hegeket.
-Mit tettél?.-kérdezte suttogva.

2015. augusztus 31., hétfő

Díj

Nagyon szépen köszönöm a díjat http://lelekveszto16.blogspot.hu/
A blog amit elolvastam: http://lelekveszto16.blogspot.hu/
Ami tetszett nekem.: Maga a történet megfogott engem. Nem vagyok Aang legendája fan,de viszont ez a történet tetszik nekem.
Ami nem tetszett: Igazából nem tudok belekötni semmibe. Nekem tetszik a történet és várom a következő részt! :)

Én díjazottaim: http://my-daughters-babysitter.blogspot.hu/
                          http://diaryoflarissaandliam.blogspot.hu/

2015. augusztus 26., szerda

Hír!!

Sziasztok! :)
Azért írok hogy tudjátok hogy a részeket Keddenként és vasárnaponként teszem fel. Lehet valamikor csak úgy felteszek egyet. De lesz olyan amikor kihagyok egy napot. :)
                                                                                                                            Puszi:Broota.:)

2015. augusztus 25., kedd

1.rész

Az élet akkor szép ha van családod,és barátaid. Sajnos nekem az első nem jött be. A családom elhagyott mert más voltam mint ők. Híres ügyvéd szülőkkel és egy focista testvérrel szemben én csak egy gördeszkázó,jól öltözött,barátságos lány voltam. Nem engedtek  "akárkivel" barátkozni,és hát én ezt nem tartottam be. Shopia egy egyszerű családból származik és mostanra ő a legjobb barátnőm. Vele élek egy lakásban. Még csak 18 éves vagyok,de Shopia 22. Egész reggel pörög tegnap úgy kitakarított hogy csillog villog minden.
-Shopi elmondanád mi ütött beléd?.-kérdeztem nevetve,mert azt láttam hogy össze vissza ugrál.
-Nem,....vagy is nem tudom. Ma bemutatlak a barátomnak akit teljes szívemből szeretek. Szeretném ha megismernéd. és mindjárt itt lesz.-nyögte ki.
-Mindjárt? Még pizsamában vagyok.-mondtam idegesen és felfutottam a lépcsőn.-Shopi elegánsan öltözzek?.-kiabáltam le.
-Igen mert ebédezni megyünk mindhárman..-Kiabálta fel.
-De én miért?.-értetlenkedtem.
-Mert szeretném ha megismerne és te is őt.-mondta és a csengő hangja hallatszott.
-Itt van.-idegeskedett. -Jade siess.-parancsol rám mire én kivettem egy ruhát amit még az ex-barátomtól kaptam Valentin napra egy fekete magassarkú cipőt megcsináltam a hajamat, tettem fel sminket és kiegészítőket is vettem fel. Sietve mentem le a lépcsőn és a nappaliba vettem az irányt.
-Kész va.-mondtam volna de egy olyan személy ült a fotelon aki a világon a legfontosabb volt és aki miatt elhagytak a szüleim.
-J-jade?.-kérdezte megszeppenve és meglepődve.
-Ti...ti ismeritek egymást?.-kérdezte Shopi.
-Öhm...-kezdtem bele.-Nem csak egy....csak egy kellemetlen személy aki a boltban nekem jött tegnap..-hazudtam és elfordultam. A könnyeim megeredtek és bocsánatot kérve besiettem a fürdőszobába. Nem hiszem el hogy ő Shopia új pasija. És pont a tőle kapott ruhát vettem fel. Nem hiszem el hogy ő volt a pasim. Suliban kezdődött. Megismerkedtünk randizgattunk és ő jelentkezett az x-factorba. Ott nem jutott tovább de egy bandába rakták 4 másik fiúval. Ott 3.-ak lettek. Meghívták őket egy műsorba és ott azt mondta nincs neki barátnője. Vagy is ez azt jelenti hogy egy élő műsorban szakított velem. 
A könnyeim folyamatosan meg nem állba folytak végig az arcomon. 
-Jade jól vagy?.-kérdezte Shopia. Én meg vissza nyelve a könnyeimet próbáltam úgy beszélni hogy ne vegyék észre hogy sírtam. Hát kisebb nagyobb sikerrel sikerült.
-Igen.-válaszoltam.-Én inkább itthon maradnék ha nem baj..-mondtam neki.
-Mi a baj? Nyisd ki az ajtót.-mondta és elkezdett dörömbölni.
-Kérlek Shopi hagyj egyedül és menjetek.-mondtam és a könnyeim utat törtek maguknak.   -Kérlek..-mondtam már sírva és ő már el is tűnt. Átöltöztem a pizsamámba és bekapcsoltam a tévét.

LIAM SZEMSZÖGE XX

Otthon izgatottan válogattam a ruháim közt hogy mit vegyek fel. Szeretem Shopit és ma megfogom kérni a kezét. Mikor felöltöztem lementem a fiukhoz és elköszöntem tőlük. Megvártam a testőröket és már el is indultunk a leendőbelim felé. Mikor oda értem izgatottan megnyomtam a csengőt. Pár másodperc alatt ki is nyitotta az ajtót. Nagyon csinos volt. Azt a ruhát vette fel amit szülinapjára vettem. Egy piros csipkés ujjú szoknyát.
-Szia.-köszönt izgatottan.
-Szia szerelmem.-mondtam és magamhoz húztam egy csókra.
-Gyere be.-mondta és beinvitált.
-Ma bemutatlak a legjobb barátnőmnek és ő is jön vacsorázni. Remélem nem baj.-mondta én pedig csak meghúztam a vállamat és úgy tettem mintha nem zavart volna.
-Semmi gond.-mosolyogtam és magamhoz húztam.
-Gyere üljünk le mindjárt itt van csak öltözik.-mondta és leültetett a kanapéra. Hallottuk hogy a lépcsőn lejön valaki.
-Kész va.-kezdett bele de meglátott és nagy kerek szemekkel nézett rám. És mit ne mondjak ugyan ezt tettem. Az ex barátnőm akit annyira szerettem és egy élő showban szakítottam vele. Abban a ruhában amit tőlem kapott.
-J-jade?.-kérdeztem. Annyira gyönyörű volt. Érettebb. Most nem az a kislány akivel régen gördeszkáztam és randizgattam. Hanem egy érett fiatal felnőtt nő.
-Ti..ti ismeritek egymást?.-kérdezte Shopia zavartan.
-Öhm...-kezdett bele.-Nem csak egy....csak egy kellemetlen személy aki a boltban nekem jött tegnap..-hazudott és elfordult. Mi? Egy kellemetlen személy aki a boltban neki ment?
-Elnézést.-mondta és elfutott.
-Mi volt ez Liam?.-kérdezte Shopia tőlem.
-Én én nem tudom.-hazudtam.
-Ha a boltban találkoztatok honnan tudod a nevét hm?? Halljam.-mondta dühösen.
-Hát tudod izé..tudod mikor neki mentem magát hibáztatta hogy öhm..khm...hogy neki mentem. -hazudtam. Gratulálok Liam szépen elmondtad.-Öhm azt mondta .."Jade te idióta." -kitaláltam. Megint hazudok neki. És most felbukkant az ex barátnőm egyike. 
-Értem. Liam maradj itt megnézem minden rendben van e oké?.-kérdezte. 
-Oké.
Miután elment nem elő jöttek a régi emlékek mikor játszottunk viccelődtünk deszkáztunk. De mikor vége volt az x-factornak meghívtak egy műsorba. Ott én tahó módon dobtam Jadet. Hallottam ahogy valaki közeleg így felálltam.
-Indulhatunk-sóhajtott Shopia.
-És Jade nem jön?.-kérdeztem.
-Nem..valami baja van mert sír.-sóhajtott. Nagyszerű. megint megsirattam.
-Indulhatunk.-mondtam és kiléptünk az ajtón.

A ruhák amiket viseltek:
Jade elegáns öltözete.:

























Shopia ruhája: 

















Jade pizsamája:





























,
,Sziasztok! Meghoztam az első részt! Remélem tetszik. Ha tetszett iratkozz fel és nyomj egy tetszik gombot.:)
                                                                                                                             Puszi:Broota. 







2015. augusztus 24., hétfő

Halii! :)

Sziasztok. Hivatalosan megnyitottam az új blogomat. Remélem tetszeni fog nektek! Ha tetszik iratkozzatok fel! :) Jó olvasást. :))
                                                                                                                   Puszi: Broota.:)